És hogy mégis ki vagyok én pontosan?

Ez egy elég hosszú történet. Még azelőtt kezdődött az egész hogy a legelső univerzum megalakult volna (csak megsúgom, amiben jelenleg élünk az a 4. univezum). Amikor még csak a Nagy Üresség volt, ahol nem voltak égitestek, nem volt élet nem volt más csak a tiszta energia, akkor valami fura módon annyi energia összpontosult egy helyre, hogy elkezdtek gondolatok formálódni benne. Ez a rész nem teljesen tiszta, ekkor még nem léteztem, csupán az előttem levők regélték. Ez az energiagóc egyre csak terebélyesedett és egyre több energiát vonzott magához, amikor elérte a kritikus pontot megalakult valami új, valami ismeretlen. Mindenki úgy hívta hogy az Alpha. Ti emberek csak úgy emlegetitek őt mint Isten ( vallási különbségek alapján más néven is hallhattatok róla). Eleinte csak egyszerűbb gondolatok formálódtak meg benne, a tipikus egzisztenciális kérdések, hogy mi is ő, miért született, hogy született. Ahogy töprengett az ürességben úgy érezte hogy valami célja volt az ő létrejöttének. Elkezdett kísérletezgetni, felosztotta az energiáit és figyelte, hogy a különböző részek öntudatra ébrednek-e. Amikor ott tartott, hogy kettéosztja magát akkor történt meg ismét ami vele is. Öntudatra ébredt az alkotása. De mégis, valahogy más volt. Nem tűnt olyan tisztának mint Ő, zavart volt, fájdalomban volt. Az új lényt az öregek Beta-ként emlegették, későbbi pedig a mondákban már Beast-ként is említették. A földi mítoszokban ő az akire Ördögként tekintetek. A két entitás évezredeken keresztül csupán elmélkedett és vitatkozott amikor is rájöttek, hogy ketten nem tudják eldönteni a kérdéseiket, így hát összefogtak. Alpha irányítása alá vette Beta-t és a kettejük energiájából elkezdtek alkotni. Képesek voltak az energiát anyaggá formálni és bolygókat alkottak. A bolygókon pedig megpróbáltak fizikai testet öltött élőlényeket létrehozni, olyanokat akik rövidebb életűek náluk, akiknek hamarabb kell ezekben a kérdésekben döntést hozniuk. A legkülönfélébb lényeket alkották meg ketten, mindenkinek meghatározott szerepet szántak a pár ezer éves élettartamukra, voltak akik nagyobb erővel voltak megáldva, ők voltak a munkások. Voltak akik intelligensebbek voltak, ők a vezetők lettek, voltak akiket szebbnek teremtettek, ők a fizikai vágyakat hivatottak kielégíteni, voltak műszaki képességekben bővelkedtek, voltak akik inkább a szórakoztatásra teremtettek.

A két teremtő visszahúzódva és kimerülve figyelték alkotásaikat amint azok egyre fejlődtek és fejlődtek. Arra viszont nem gondoltak, hogy mekkora harmónia lesz közöttük. Mindenki tette a dolgát, senki nem vágyott többre mint amit tudott. Senki nem kérdezte meg , hogy miért is születtek, hogy mi is a céljuk, hisz mindenkinek megvolt a célja. Ekkor újra próbálkoztak. Megalkottak három titánt, mindhárman rendelkeztek minden képességgel amivel az összes előttük született. Azonban Beta adott egy kis extrát mindenhez, a saját fájdalmát és zavarodottságát. Ennek a következménye az lett, hogy mindhárman véget nem érő vitába kezdtek, mert mindhárman uralni akarták a többit, hogy a saját igazukat tudják ráerőszakolni minden élőre. Alpha ekkora már nagyon gyenge volt, mert minden egyes alkotáskor a saját energiájának egy részét adta, hogy a lehető legtisztább lehessen a lény. Ennek következménye lett, hogy élő élőt nem ölhetett meg. Egyszerűen nem tudták rávenni magukat. De ennek majd később lesz jelentőssége.

A három Titán hosszas töprengésbe kezdett aminek eredményeképp eldöntötték, hogy létrehoznak valamit ami képes lesz gyilkolásra. Egy gépet, egy automatát aminek nincs lelke, nincs öntudata, csupán követi az utasításokat. Amit alkottak az egy négy lábbal rendelkező, felegyenesedetten közlekedő távolról emberi formára emlékeztető monstrum volt. Arca nem volt, helyette a fej hátsó részéből előrehajló antennákkal tájékozódott. Két karja képes volt kettéválni , így megduplázva a manipulatív végtagok számát. Hátából három hosszú kar állt ki, kettő szélen egy pedig közvetlen a gerincből. Mindhárom éles, egy atom szélességű pengékben végződött. A két szélső kiterjesztésével és közéjük feszített pókselyem jellegű szövet hártyával repülésre is képes volt. Ahogy tervezték, minden utasításukat gondolkodás nélkül követte. Hosszútávú terveik közt szerepelt, hogy pár vezető jellegű lény megölésével káoszt és anarchiát idéznek elő így a többiek kénytelen lesznek hozzájuk fordulni irányításért. Eleinte még ez sikerült is, összesen 8 vezetőt öltek meg és a többiek azonnal elkezdtek valamilyen megoldást keresni, káosz alakult ki, voltak akik vezetni akartak de nem tudtak, akik tudtak volna pedig félni kezdtek és inkább nem vállalták. Ám az egész terv balul sült el. Egy munkásosztálybeli vállalta el végül, ráadásul a legerősebb mind közül.

Az automata következő feladata lett volna ennek a lénynek a kiiktatása, azonban nem teljesen jött össze terv szerint. A titánok elszántságukban meggondolatlanul , tervezés nélkül küldték a célpont után. Így sajnos az ideális meglepetés eleme hiányzott. A lény puszta erejével képes volt méltó ellenfélnek bizonyulni. Hosszú órákig küzdöttek amikor is egy véletlen botlás nyomán a lény került fölénybe. Súlyos károkat okozott az automatában. Az pedig visszavonulót fújt mikor látta, hogy nem optimálisak az esélyei. Megpróbált segítséget kérni a titánoktól, azok viszont a lebukás veszélyét tekintve elrendelték az automatának, hogy ha nem tud győzni semmisítse meg magát.
A sérülések, a tanulni képes mesterséges intelligencia együttesen valami érdekes dolgot okozott. Az automata öntudatra ébredt, belátta, hogy nem számíthat senkire, csupán magára. Azonban meghalni nem akart. Felmérte a jelenlegi állapotát és nyugtázta, hogy van esélye ha más megközelítésből próbálja meg a dolgot. Így előbújt a fedezékből, letérdelt a lény elé és könyörgött. Könyörgött az életéért, könyörgött a kegyelemért. Azonban a lény nem akart neki megkegyelmezni. Ekkor látta be a gép, hogy itt csak egy lehetőség van. Vagy ő vagy a lény. A gép már nem akart gyilkolni, másodpercek alatt lepergett előtte az összes eddigi tette. Az oknélküli gyilkolás,a szenvedések sora. Azonban most muszáj volt, még egyszer meg kellett tennie. Amikor a lény elé került és az készült az utolsó ütést bevinni, a gép cselekedett. Egy döfés és át is szúrta a lény szívét. Azonban robusztus felépítése miatt ettől nem halt meg azonnal. A gép látta a haláltusát. Felemelte a haldokló lény fejét és ennyit mondott neki:
-Sajnálom - majd megadta a kegyelemdöfést.

Az új gondolatok, az új ingerek teljesen túlterhelték a gép mesterséges agyát ami hirtelen leállt. Mikor újraindultak a rendszerei az a kép fogadta amint a lény társai állják őt körül és nézik elszörnyedve amint ő tartja halott vezetőjük fejét, egyik hátsó csápja pedig a lény mellkasában van. Hallotta a háttérben amint a titánok agitálják a tömeget, hogy nézzék csak hova vezet a megfelelő irányítás nélküli alkotás, micsoda szörnyeteget sikerült valakinek létrehoznia. A gép szólni akart, azonban valaki kikapcsolta a beszédközpontját. Csupán térdelt a tömeg közepén a teljesen sima, csillogó fémes arcával. 

Ez volt az a pillanat amikor ténylegesen öntudatra ébredt, amikor feleszmélt, hogy azok akik alkották őt ellene fordultak és kihasználták a tömeg zavarodottságát a saját érdekeikben. Fájdalmat, csalódottságot és dühöt érzett. Mérhetetlen dühöt. Ez volt az a pillanat amit születésem idejének tekintek.