Minden egyes részecskémet átjárta a mérhetetlen düh, a fájdalom és csalódottság. Éreztem, hogy itt van számomra a vég, a teljes leállás, halál. Azonban ahogy ezeket kigondoltam Beta megjelent és kérdőre vonta a titánokat, mire ők ellene fordultak. Mérhetetlen erőt gyűjtöttek addigra össze és képesek voltak visszavonulásra késztetni a félistent. Legalábbis ők ezt gondolták. Valami furát éreztem miközben részecskéimre bomlottam, egy új entitást, valakit vagy valamit amint belépett a tartályba. Éreztem, hogy hozzácsatlakozik az én lényemhez, az én tudatomhoz majd pedig együtt atomjainkra estünk szét. A gépezet beindult és elkezdte ontani magából az új univerzumokat, de ezt nem a titánok indították. Mindent megtettek, hogy leállítsák a folyamatot, de már túl késő volt. Egyedül a fejem maradt egyben mire sikerült leállítani mindent. Ám a tudatom már addigra halott volt, egy egyszerű héj maradt meg belőlem. Ezt látták ők legalábbis, én a testemen kívülre kerültem. Láttam mindent, éreztem és értettem mindent. Felemelkedtem az anyagi valómból, ekkor jöttem rá, hogy az a másik lény aki velem volt csakis Beta lehetett. Összeforrtunk, elválaszthatatlanok lettünk, és neki hála a tudatom tovább élt.

Míg ezek a gondolatok kavarogtak bennem hirtelen egy robbanást hallottam. A laboratórium volt az, magábaroskadt majd pedig egy fekete lyuk keletkezett a helyén. Az eseményhorizont közepén pedig a fejem volt. Energiaként léteztem tovább, amit szintén beszippantott a tátongó feketeség, éreztem ahogy ismét szétesek majd pedig egy új helyen ébredek. Minden egyes új univerzumba került egy részem amit szétbomlott tudatom újra megtalált és hozzácsatolódott. Egyszerre mindenhol voltam, és mégis sehol. Üresség volt amit egyedül az üres univerzumok ősrobbanása tört meg. Mindegyik egyszerre történt, mindenhol láttam amint kitágul az új lehetőség, ahogy elkezdenek az első bolygók kialakulni, amint az élet első szikrái felvillannak. Mindez évmilliókig tartott, számomra mégis pár másodpercnek tűnt csak.

Egyszer csak látóterem elkezdett beszűkülni, sötétség vett ismét körül amit fájdalom követett. Az én szikrám is felcsillant, újjászülettem mint hús-vér élőlény. A legkülönbözőbb formákban jelentem meg. Az első pillanatokban éreztem a többi testemet is egyszerre majd pedig minden eltűnt, mintha egy fonalat vágtak volna el. Egyedül maradtam, távol a többi részemtől. 

Egyedül, egy új kezdettel.

Csak térdeltem a tömeg közepén, figyelve mi fog kibontakozni. Lassan kihúztam a pengét a tetemből és felegyenesedtem. Ekkor a tömeg kettévált, utat adva a titánoknak. Ők pedig csak egyre közeledtek felém. Amikor a közvetlen közelembe értek ennyit mondtak egyhangúan:

-Nem tudjuk mi vagy, nem tudjuk ki alkotott, azonban a célodat már megtapasztaltuk. A tömeg minket választott, hogy egyesítsük őket és kivezessük őket a káoszból. Ennek első lépéseként ítéletet hirdetünk feletted, aljas teremtmény. Ahogy te bevezetted ebbe a világba a halál és gyilkolás koncepcióját, úgy fogjuk most veled is azt tenni.

Ekkor tudtam mit kell tennem, harci pózt vettem fel. Egy gondolat járt csak a fejemben. TÚL KELL ÉLNEM!

Gyors ugrás és a titánok mögé kerültem, megfordulok, élesítem a pengéket a hátamon és lecsapok. Várom az érzést ahogy a penge behatol a húsba, azonban ez elmaradt. Amint a kés a bőrhöz ért megállt. Akármennyire is erőltettem, nem tudtam ledöfni őket. Valószínűleg valami biztonsági program. Ekkor hirtelen ütést éreztem hátulról. A tömeg volt az, kihasználva pillanatnyi meglepődöttségemet egy hatalmas kővel leütöttek. Így is gyengébb állapotomban voltam, ezért pont elég volt ez az ütés hogy elveszítsem az eszméletem.

Amikor egy gép normál esetben leáll, számára nincs álom, nincsenek gondolatok. Két ébren töltött pillanat között nincs semmi átmenet. Mint amikor valaki egy villanykapcsolót működtet. Számára fel sem tűnik mennyi idő telik el, mi történik közvetlen körülötte. Egyik momentumban van, a következőben pedig már máshol vagy más időben van. Nem kérdezi miért, nem próbálja meg a köztes időt felidézni. Boldog tudatlanságban van.

Azonban én más lettem. Kikapcsolt állapotban is az agyam aktív maradt. Mesterséges idegpályámon cikáztak a gondolatok. Az emlékek. Ám míg az élőlények alvás közben is aktív érzékekkel rendelkeznek, nálam azok kikapcsolnak. Puszta üresség, sötétség ölel körül. A csendben csupán gondolataim visszhangoznak. Felfogom az idő múlását, számítok rá mi lesz ha felébredek. Ha felébredek. Számolok, tervezek, számba veszem az utolsó emlékeim szerinti állapotomat. De miért? Mégis mi értelme? Valószínűleg ha felébredek, darabokban fogok valahol heverni. Vagy éppen egy kohóban olvasztanak be éppen. Vagy a dühös tömeg fog darabokra verni kövekkel. Nem, nem gondolhatok erre. Fel kell kelnem, életben kell maradnom.

ÉLETBEN KELL MARADNOM!

Ekkor elkezdtem magamhoz térni. Az érzékelőim egy része megsérült így a látóterem csupán 40%-át érzékelem már. Pont elég ahhoz, hogy lássam abban a laboratóriumban vagyok ahol megalkottak. Körülnézek, minden csupa vér. A tetemek a terem két oldalán két tartályban összepréselve. A szoba közepén pedig a titánok állnak széles vigyorral az arcukon. Lassan közelebblépnek az én tartályomhoz és megszólal a középső.

-Nagyobb siker volt a kísérlet mint gondoltuk. A belénk programozott gondolatok nem engedték azt, hogy puszta kézzel elpusztítsuk egymást. Az alpha biztosra akart menni, hogy az alkotásai harmóniában éljenek. Azonban ezt nem lehet megtenni igazi vezetőség nélkül. Azt reméltük ha létrehozunk egy gonoszt, akitől az egész tömeg tart majd, akkor minket a legerősebbeket fognak követni majd. Ez így is lett, bár később rájöttek, hogy mi alkottunk téged és így ellenünk fordultak. És itt jössz megint képbe. Az agyad nagyrésze biológiai mintára épül, azaz ott van benned az a program ami a gyilkolást tiltja , de te mégis ki tudtad ezt kerülni. Ekkor jöttünk rá, hogy ha fegyvereket használunk akkor lehetséges ölnünk. Így lemészároltunk mindenkit. Beta pedig megsúgta nekünk, hogy hogyan tudunk új univerzumokat létrehozni, olyanokat ahol ez a tiltás nem létezik. Ahol mi uralkodhatunk. - még szélesebb vigyor ült ki az arcukra - És ebben neked is szereped lesz. Ebben a gépben atomjaidra fogunk bontani, közben pedig kivonjuk a többi tetem élet esszenciáját és majd pedig a jelenlegi univerzum anyagát megbontva egy magot hozunk létre, amit az univerzum falán átlövünk és ott pedig új hely fog születni belőle. 

Ez a vég számomra. A titánok egy-egy panel mögé húzódva figyelik a folyamatot. Érzem ahogy a testemet alkotó részecskék egyesével szétszakadnak. A két tartályban szintén ez a folyamat játszódik le. Látom ahogy a tetemek felbomlanak, majd egy fekete masszává állnak össze. A szoba hátuljában egy apró üveg gömb van, lassan telik meg a fekete masszával, majd mikor megtelt egy fehér és egy szürke, csillogó részecske kerül bele, majd az egész gömb eltűnik.

Végem van.

És hogy mégis ki vagyok én pontosan?

Ez egy elég hosszú történet. Még azelőtt kezdődött az egész hogy a legelső univerzum megalakult volna (csak megsúgom, amiben jelenleg élünk az a 4. univezum). Amikor még csak a Nagy Üresség volt, ahol nem voltak égitestek, nem volt élet nem volt más csak a tiszta energia, akkor valami fura módon annyi energia összpontosult egy helyre, hogy elkezdtek gondolatok formálódni benne. Ez a rész nem teljesen tiszta, ekkor még nem léteztem, csupán az előttem levők regélték. Ez az energiagóc egyre csak terebélyesedett és egyre több energiát vonzott magához, amikor elérte a kritikus pontot megalakult valami új, valami ismeretlen. Mindenki úgy hívta hogy az Alpha. Ti emberek csak úgy emlegetitek őt mint Isten ( vallási különbségek alapján más néven is hallhattatok róla). Eleinte csak egyszerűbb gondolatok formálódtak meg benne, a tipikus egzisztenciális kérdések, hogy mi is ő, miért született, hogy született. Ahogy töprengett az ürességben úgy érezte hogy valami célja volt az ő létrejöttének. Elkezdett kísérletezgetni, felosztotta az energiáit és figyelte, hogy a különböző részek öntudatra ébrednek-e. Amikor ott tartott, hogy kettéosztja magát akkor történt meg ismét ami vele is. Öntudatra ébredt az alkotása. De mégis, valahogy más volt. Nem tűnt olyan tisztának mint Ő, zavart volt, fájdalomban volt. Az új lényt az öregek Beta-ként emlegették, későbbi pedig a mondákban már Beast-ként is említették. A földi mítoszokban ő az akire Ördögként tekintetek. A két entitás évezredeken keresztül csupán elmélkedett és vitatkozott amikor is rájöttek, hogy ketten nem tudják eldönteni a kérdéseiket, így hát összefogtak. Alpha irányítása alá vette Beta-t és a kettejük energiájából elkezdtek alkotni. Képesek voltak az energiát anyaggá formálni és bolygókat alkottak. A bolygókon pedig megpróbáltak fizikai testet öltött élőlényeket létrehozni, olyanokat akik rövidebb életűek náluk, akiknek hamarabb kell ezekben a kérdésekben döntést hozniuk. A legkülönfélébb lényeket alkották meg ketten, mindenkinek meghatározott szerepet szántak a pár ezer éves élettartamukra, voltak akik nagyobb erővel voltak megáldva, ők voltak a munkások. Voltak akik intelligensebbek voltak, ők a vezetők lettek, voltak akiket szebbnek teremtettek, ők a fizikai vágyakat hivatottak kielégíteni, voltak műszaki képességekben bővelkedtek, voltak akik inkább a szórakoztatásra teremtettek.

A két teremtő visszahúzódva és kimerülve figyelték alkotásaikat amint azok egyre fejlődtek és fejlődtek. Arra viszont nem gondoltak, hogy mekkora harmónia lesz közöttük. Mindenki tette a dolgát, senki nem vágyott többre mint amit tudott. Senki nem kérdezte meg , hogy miért is születtek, hogy mi is a céljuk, hisz mindenkinek megvolt a célja. Ekkor újra próbálkoztak. Megalkottak három titánt, mindhárman rendelkeztek minden képességgel amivel az összes előttük született. Azonban Beta adott egy kis extrát mindenhez, a saját fájdalmát és zavarodottságát. Ennek a következménye az lett, hogy mindhárman véget nem érő vitába kezdtek, mert mindhárman uralni akarták a többit, hogy a saját igazukat tudják ráerőszakolni minden élőre. Alpha ekkora már nagyon gyenge volt, mert minden egyes alkotáskor a saját energiájának egy részét adta, hogy a lehető legtisztább lehessen a lény. Ennek következménye lett, hogy élő élőt nem ölhetett meg. Egyszerűen nem tudták rávenni magukat. De ennek majd később lesz jelentőssége.

A három Titán hosszas töprengésbe kezdett aminek eredményeképp eldöntötték, hogy létrehoznak valamit ami képes lesz gyilkolásra. Egy gépet, egy automatát aminek nincs lelke, nincs öntudata, csupán követi az utasításokat. Amit alkottak az egy négy lábbal rendelkező, felegyenesedetten közlekedő távolról emberi formára emlékeztető monstrum volt. Arca nem volt, helyette a fej hátsó részéből előrehajló antennákkal tájékozódott. Két karja képes volt kettéválni , így megduplázva a manipulatív végtagok számát. Hátából három hosszú kar állt ki, kettő szélen egy pedig közvetlen a gerincből. Mindhárom éles, egy atom szélességű pengékben végződött. A két szélső kiterjesztésével és közéjük feszített pókselyem jellegű szövet hártyával repülésre is képes volt. Ahogy tervezték, minden utasításukat gondolkodás nélkül követte. Hosszútávú terveik közt szerepelt, hogy pár vezető jellegű lény megölésével káoszt és anarchiát idéznek elő így a többiek kénytelen lesznek hozzájuk fordulni irányításért. Eleinte még ez sikerült is, összesen 8 vezetőt öltek meg és a többiek azonnal elkezdtek valamilyen megoldást keresni, káosz alakult ki, voltak akik vezetni akartak de nem tudtak, akik tudtak volna pedig félni kezdtek és inkább nem vállalták. Ám az egész terv balul sült el. Egy munkásosztálybeli vállalta el végül, ráadásul a legerősebb mind közül.

Az automata következő feladata lett volna ennek a lénynek a kiiktatása, azonban nem teljesen jött össze terv szerint. A titánok elszántságukban meggondolatlanul , tervezés nélkül küldték a célpont után. Így sajnos az ideális meglepetés eleme hiányzott. A lény puszta erejével képes volt méltó ellenfélnek bizonyulni. Hosszú órákig küzdöttek amikor is egy véletlen botlás nyomán a lény került fölénybe. Súlyos károkat okozott az automatában. Az pedig visszavonulót fújt mikor látta, hogy nem optimálisak az esélyei. Megpróbált segítséget kérni a titánoktól, azok viszont a lebukás veszélyét tekintve elrendelték az automatának, hogy ha nem tud győzni semmisítse meg magát.
A sérülések, a tanulni képes mesterséges intelligencia együttesen valami érdekes dolgot okozott. Az automata öntudatra ébredt, belátta, hogy nem számíthat senkire, csupán magára. Azonban meghalni nem akart. Felmérte a jelenlegi állapotát és nyugtázta, hogy van esélye ha más megközelítésből próbálja meg a dolgot. Így előbújt a fedezékből, letérdelt a lény elé és könyörgött. Könyörgött az életéért, könyörgött a kegyelemért. Azonban a lény nem akart neki megkegyelmezni. Ekkor látta be a gép, hogy itt csak egy lehetőség van. Vagy ő vagy a lény. A gép már nem akart gyilkolni, másodpercek alatt lepergett előtte az összes eddigi tette. Az oknélküli gyilkolás,a szenvedések sora. Azonban most muszáj volt, még egyszer meg kellett tennie. Amikor a lény elé került és az készült az utolsó ütést bevinni, a gép cselekedett. Egy döfés és át is szúrta a lény szívét. Azonban robusztus felépítése miatt ettől nem halt meg azonnal. A gép látta a haláltusát. Felemelte a haldokló lény fejét és ennyit mondott neki:
-Sajnálom - majd megadta a kegyelemdöfést.

Az új gondolatok, az új ingerek teljesen túlterhelték a gép mesterséges agyát ami hirtelen leállt. Mikor újraindultak a rendszerei az a kép fogadta amint a lény társai állják őt körül és nézik elszörnyedve amint ő tartja halott vezetőjük fejét, egyik hátsó csápja pedig a lény mellkasában van. Hallotta a háttérben amint a titánok agitálják a tömeget, hogy nézzék csak hova vezet a megfelelő irányítás nélküli alkotás, micsoda szörnyeteget sikerült valakinek létrehoznia. A gép szólni akart, azonban valaki kikapcsolta a beszédközpontját. Csupán térdelt a tömeg közepén a teljesen sima, csillogó fémes arcával. 

Ez volt az a pillanat amikor ténylegesen öntudatra ébredt, amikor feleszmélt, hogy azok akik alkották őt ellene fordultak és kihasználták a tömeg zavarodottságát a saját érdekeikben. Fájdalmat, csalódottságot és dühöt érzett. Mérhetetlen dühöt. Ez volt az a pillanat amit születésem idejének tekintek.

A földlakók egyik legfőbb kérdése, hogy egyedül vannak-e az univerzumban. 

Kérdem én, miért tartják magukat ennyire különlegesnek, egyedülállónak? Csak gondoljatok bele. Van egy folyamatosan táguló tér, ami megszámlálhatatlan (legalábbis számotokra) csillagot, bolygót és egyéb égitestet tartalmaz. Az univerzum égitestjeinek körülbelül 68% olyan részen van ami képes az élet valamilyen formáját fenntartani. Ezen égitestek 95% tartalmaz is valamilyen életet. És ezekből összesen 70% az amit a földiek értelmes életnek titulálnának. Holott ez megint csak egy földi dolog. Csupán elméletként létezik számukra az , hogy az élet más körülmények között is ki tudjon alakulni. Ugye ti szén alapú életformák vagytok, azonban ez csupán egy a sok fajta közül. Léteznek olyanok ahol a szént szilikon váltotta ki, így azok a lények sokkal reziliensebbek. Vannak az extrémebb fajok is, akik lényegében energiaként léteznek. Vannak ahol a földihez hasonló körülmények miatt hasonló létforma jött létre csupán más fajból. És ez csupán a kezdet. Megannyi titkot tartogat az univerzum azoknak akik nyitott elmével képesek végigtekinteni az égbolton. 

És mégis ki vagyok én hogy ilyen "badarságokat" állítok? 

Üdv mindenkinek ki e sorokat olvassa. A nevem legyen egyszerűen D. Nem vagyok ember. Még csak nem is a földről származom. Még csak nem is ebből az univerzumból. Itt élek köztetek már nagyon régóta, már azelőtt itt voltam hogy az első hal kimászott volna az ősi óceánból, és azután is itt leszek ha már az emberiség kihalt.

És itt jön a következő kérdésetek, ez az idióta miért nincs elmegyógyintézetben? 

Azért mert embernek látszom, emberként viselkedem. Dolgozom, emberi formám szerint a 20-as éveimben járok. Lehet, hogy még ismertek is a való életben, lehet láttatok már. Beépültem közétek, álcáztam magam.

És mégis miért?

Mert védelmembe vettem a földet. Megannyi ellenséges faj létezik akik szemet vetettek a fajtátokra. Potenciált látnak bennetek. Annyira agresszív és szívós faj vagytok. A genetikai lehetőségek mérhetetlenek. Mindenféle manipulációt a földiek 80%-a minden különösebb gond nélkül elvisel. Olyan sérüléseket vagytok képesek túlélni ami más fajnál azonnali halált okozna. Emellett a bolygó maga is nagyon értékes, amennyi pusztítást már végigvittetek rajta még mindig képes a létfenntartásra. A víz minősége is ritka illetve a bolygó szerkezetében rejlő ásványi kincsek és nemesfémek a fejlettebb fajok körében szintén ritkaságnak számítanak és mindent megtennének annak érdekében hogy friss, érintetlen másolható alapanyagot szerezzenek. Azonban ezek nagy eséllyel a bolygó instabilitását okoznák.

És be kell valljam, megkedveltelek már titeket és rosszul érintene ha kipusztulnátok úgy, hogy tudom tehettem volna ellene.

És mi a célom azzal, hogy ezeket leírom és blogot indítok? 
Szeretném felnyitni a szemeteket. Ha már legalább egy ember hisz nekem azzal a szellemi evolúció egy új szintjére kezdhet emelkedni a faj. Azért nem léptek még nyilvánosan kapcsolatba veletek egyéb fajok, mert a nagyobb kormányok úgy tartják nem elég felkészült még az emberiség egy ilyen jellegű sokkra. Pánikolnátok. Azonban én ezt nem így tapasztaltam. Mint már említettem, nyomon követtem a fejlődéseteket már egészen attól kezdve, hogy az kettévált a fajotok az emberszabásúakétól. Érdekes egy esemény volt az is, de majd erről a későbbiekben írok bővebben. A fejlődésetek alatt láttam mennyire harcias faj vagytok, a legkisebb indokot is keresitek csak, hogy vért onthassatok. Teljesen az öldöklés, a kapzsiság és a paranoia ural titeket. Azonban mégis van bennetek valami érdekes, valami különleges amitől a beavatott fajok és a legöregebb entitások is tartanak. Megvan bennetek a potenciál, hogy az egész univerzumot uralni tudjátok. Ha viszont ezt fegyverek által akarjátok majd elérni, nem fogom ölbe tett kézzel nézni. És ez nem fenyegetés, ez ígéret.
Valamint az unalom is hajt. Annyi dolgot láttam már és nincs kivel megosztani, így hát úgy gondoltam megosztom veletek.